Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tárgyalástechnika tréning

TÁRGYALÁSTECHNIKA-TRÉNING
Tárgyalástechnikai tréning
Nyílt és céges tréningek is!  

A tárgyalástechnika tréning képessé teszi Önt arra, hogy egészen meglepő eszköztárat felvonultatva tudja tárgyalásait LÉNYEGESEN eredményesebbé tenni. 
Ajánljuk Önnek a tárgyalástechnikai tréninget ha gyakran, vagy fontos ügyekben tárgyal. 
Aki tud meta szinten és a konkrétumokra, a rejtett jelentésekre, mind a másikra, mind saját magára figyelni, aki képes nem csak a felszínen meghallani és megérteni a másikat, aki képes alázatos felkészülés után a nézeteit eredményesen és hatékonyan kifejteni, álláspontját megvédeni, az jó megállapodásokat köt. 

Mind az életben, mind munkahelyén és pozíciójában a munkáltató érdekében fontos, sokszor mindent eldöntő versenyelőnyre tesz szert. A tárgyalástechnika tréning során megismeri a tárgyalások dinamikáját, fejleszti a kedvezőbb tárgyalási pozíció eléréséhez szükséges kommunikációs és interperszonális készségeit, megismeri a sikeres tárgyalások módszertanát és 26 fogását, tudatosan alkalmazza a tárgyalásvezetési technikákat, képes lesz tervezni tárgyalásait és stratégiáját megvalósítani. 

A 26 tárgyalástechnikai fogást gyakoroljuk. A tréning kemény edzésmunka. 
Tárgyalási szimulációkon, a gyakorlásokról készülő videók értékelő visszanézésén és ismételt gyakorláson keresztül tanul.

TÁRGYALÁSTECHNIKAI TRÉNING TEMATIKA

 


Tárgyalástechnika tréning 1. tréningnap 

08.15-09.45 Az eredményes tárgyalópartner

bemutatkozás, bevezetés

kommunikáció és tárgyalási kommunikáció

a sikeres tárgyalás lépései

a nyerő-nyerő helyzet létrehozása és amikor nincs win-win

asszertivitás és tárgyalás

tárgyalási verseny első fordulója 

 

10.00-11.30 A tárgyalás előtt 



 

ön- és emberismeret

elemzés, felkészülés, optimális cél, minimális cél

tárgyalási stratégia: a tárgyalópartnerek céljai, várható reakciói és kezelésük 

érvek összegyűjtése

forgatókönyv és szövegkönyv

gyakorlás: tárgyalási verseny 2. fordulója 

11.45-13.15 Tárgyalástechnikai rafinériák, 26 technika I. rész 

Ebédszünet

14.00-15:30 Tárgyalástechnikai rafinériák, 26 technika II. rész 

15.45-17:15 A "kemény" tárgyalások

kritikus tárgyalási helyzetek, konfliktuskezelés

csoportos tárgyalás és gyakorlás

előnyök és kockázatok

a szerepek megosztásából származó előnyök kiaknázása

a pozíció megvédése

a halogatás elkerülése

az indulatok kezelése

az eredeti célok szem előtt tartása a személyes küzdelem helyett

a lényegtelen kérdések helyett a kulcskérdések középpontba állítása

tárgyalási verseny 3. fordulója


Tárgyalástechnika tréning 2. tréningnap 

08.15-09.45. Gyakorlás, a gyakorlás során hangsúlyosan 

Hatalom a tárgyalás során, hatalomszerzés és hatalomhasználat

Testbeszéd, metakommunikáció, rejtett jelentések

A rejtett jelentések olvasása

A rejtett jelentések ki nem mondása

A dezinformáció felismerése

10.00-11.30. Gyakorlás, a gyakorlásban hangsúlyosan

A "törött lemez" technika

Információgazdálkodás és

A tárgyalási verseny köv. fordulója videóra véve, a videók visszanézése, elemzése

11.45-13.15. Gyakorlás

A résztvevők igényei, a résztvevők élethelyzetei, megoldandó kihívásai alapján testre szabott gyakorlatok

Ebédszünet

14.00-15.30. Az ártárgyalás

Az értékesítési és a beszerzési tárgyalás, különös tekintettel a zárásra és az árban való megegyezésre

a termék és a szolgáltatás értékesítése, valamint az ár "eladása"

az ár megvédésének 5 módszere

az áron kívüli egyéb kondíciók 

hogyan kell árat emelni - hogyan kell elutasítani az áremelést 

a mennyiségi kedvezmények és trükközés a rabattal

diszkont árak és akciók

skontó és a fizetési határidők

a felárak és a felárak elkerülése

standard ártárgyalási fortélyok `bevetése`

a sikeres üzletkötés érzésének keltése a partnerben

15.45-17.15 A tárgyalási verseny döntője

a döntő visszanézése videóról

eredményhirdetés

összefoglalás

tréningértékelés

Kérdéseire készséggel válaszolunk: info@mediacomm.hu vagy 06 209 342 760.

 

Tárgyalástechnika tréning időpontok és tréning-helyszínek:
2020. február 6-7. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47. 
2020. március 5-6. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. április 23-24. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. május 28-29. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. június 29-30. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. július 20-21. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. augusztus 24-25. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. szeptember 14-15. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. október 8-9. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. november 5-6. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.
2020. december 10-11. Bobbio Hotel, 1121 Bp., Béla király út 47.

Kedvezmények és részvételi díj:

Kedvezményes részvételi díj egyéni ügyfeleknek, kkv-éknak* 49.500 + áfa

Részvételi díj: 99.000 Ft + áfa

A tréning előtti utolsó 2 hétben történő jelentkezés és fizetés esetén (a fizetés ideje mérvadó) last minute felár 25%, az utolsó héten 50% felár 

 

A részvételi díj a tananyag, az ebédek és bekészítések költségét tartalmazza.  

Jelentkezés: A jelentkezési lap a word dokumentum értelemszerű kitöltése után akár e-mailben (info@mediacomm.hu) visszaküldhető. Az elfogadott jelentkezéseket visszaigazoljuk, kiküldjük az un. előlegbekérő-levelet, annak kiegyenlítésekor kerül kiállításra a számla.  

Opcionális vizsga és tanúsítvány
A tréning végén azoknak, akik szívesen tesztelik tudásukat, azoknak nem kötelező jelleggel (opcionális) vizsgalehetőséget biztosítunk (19900 Ft+áfa/fő). 
A sikeres vizsgázók tanúsítványt szereznek. 
A vizsga nyílt programok esetén közvetlenül a tréning befejezését követi. Számon kérjük a képzés során elsajátított elméleti ismereteket és a tréninges helyzetgyakorlatokhoz hasonló szituációs gyakorlatban kell a tréningcélokat jelentő kompetenciák elsajátítását bizonyítani.  
Az elsajátított készségszint mérése céges programok esetében jellemzően a következők szerint történik. 
Vagy a képzés első napja második moduljában vagy a tréninget megelőző képzési igény felmérésekor tartjuk azon viszonyítási alap (benchmark) gyakorlatot, amely az induláskori készségszintet méri. 
A képzés utolsó előtti blokkjában kerül sor a zárógyakorlatra, amely zárógyakorlatot (igény szerint vizsgagyakorlatot) videóról visszanézzük. A tréningcélként kijelölt szempontok alapján pontozzák egymást - ismét 1-10-ig skálázott normál eloszlásgörbén a résztvevők - így mérjük az induló képesti fejlődést a fejlesztési célként rögzített kompetenciák mentén.

A résztvevők: 
A képzésbe történő bekapcsolódás feltétele legalább szakiskolai végzettség, egyéb megkötés nincs.  

Jelentkezési határidő: a jelentkezés folyamatos, de jelentkezést a program előtti utolsó héten 12.000 Ft+áfa/fő felár mellett fogadunk el, ha a csoport létszáma lehetővé teszi.

Mit kell hozni a tréningre? Semmit. Minden ügyfelünk tananyagot kap, a minőségi képzéshez szükséges tárgyi feltételeket (projektor, számítógép) céges képzés esetén is készséggel biztosítjuk.

Az oktatás mikor kezdődik és mikor ér véget?
A tréning első napján az oktatás 9-kor kezdődik, és 17.15-kor ér véget, ezt követi opcionális egyéni konzultáció 18.15-ig, a második napon pedig 8:15-kor kezdünk. Kérjük, hogy a második napon 8 órára szíveskedjen érkezni.

Ebéd, étkezés
A program során ebédet, a szünetekben frissítőket, kávét biztosítunk.

Céges képzés
Nyílt képzéseink létszáma 8-10 fő. 
Vállalati programjainkat akár angolul, akár magyarul, az ügyfél 8-12 munkatársa, Támop finanszírozással megvalósuló képzések esetén 15 fő is igénybe veheti. A céges program lehet az ügyfél telephelyén is, projektort, flipchartot, írásvetítőt, laptopot biztosítunk.